Döntöttem! Viszlát!

Döntöttem! Viszlát!

Szobámban voltam vagyis lassan már csak a régi szobámba. Sírás kapott el amikor arra gondoltam amikor megtudtam Luke-al fogok aludni majd hogy mennyire tetszett a szoba és végül mennyi hülyeséget végig vittünk ebben az egy szobában. Vissza folyhatatlanul sírtam. Fájtak az emlékek.

Összepakoltam. Nem gondoltam erre sosem. Megfogtam a két bőröndömet kisírt arccal mentem le a nappaliba ahol a srácok vártak rám hogy hogyan döntöttem.

-Vissza megyek...Londonba! -csurogtak a könnyeim és ahogy az arcokat láttam csak rosszabb volt.

-Normális vagy hisz onnan menekültünk el Aby könyörgöm ne legyél hülye. -állt fel Katy.

-Nem tudok elmenni veletek de viszont itt se tudok maradni. Döntöttem. Holnap reggel utazom. -mondtam és leültem a pulthoz.

-Ne haragudj. -ültek le mellém James Logan Carlos.

-Semmi baj megértem. -erőltettem egy mosolyt.

-Minden rendben lesz? Aggódunk érted. -ölelt magához James.

-Nagy lány vagyok már és rengeteg mindenre megtanítottak. Köszönöm. -adtam nekik puszit.

-Nem mész fel? -jött oda Mike hozzám.

Bólintottam majd felmentem és megálltam az ajtaja előtt.

Lassan benyitottam amikor rám nézett mosolygott. Ez a mosoly nélkül hogy élhetem a mindennapjaimat? 

Szorosan a karjába szorított és szenvedélyes csókba kezdtünk. Lefektetett az ágyra majd elkezdtük egymást levetkőztetni. Amennyire csak tudott bennem maradt és olyat provokáltunk ki egymásból ami az összes eddigi szeretkezésünket felülmúlta, hisz kitudja fogunk e még valaha is találkozni. És hogy ez az utolsó együtt létünk. Borzasztó erre gondolni de muszáj magamat szoktatni.

Kendallel homlokunkat egymásnak döntve néztünk egymás szemébe és mindketten könnyezni kezdtünk. Tudtuk mi lesz amikor elmegyek. És ez megrémisztette mindkettőnket.
Nem búcsúzkodtunk egymástól csak együtt voltunk. Mindent kihasználtunk. Néhány könnycsepp lecsurgott az arcokon de megegyeztünk nem sírással töltsük ezt a napot.
Nagyon sokat nevettünk Calumra még rá is öntöttem egy pohár savanyú tejet amire lányos hangon fujjozott.
Jamesszel köpőversenyt rendeztünk James meg Mike poharába beleköpött. Nagyon 'jó' célozó.
Estéig el is felejtettem mindent. Katy elhívott ahol ketten beszélhetnünk.
-Könyörgöm ne oda menj. Akár el is költözök veled bárhová csak ne vissza. Féltelek ott semmi más sincs csak fájdalom. -nézett rám szomorúan Katy.
-Nem lesz semmi bajom. Élve jöttünk ide is. -próbáltam mosolyogni de mindketten tudtuk hogy igaza van.
-Aby...- kezdett megint beszélni de megszakítottam.
-Nem. Bármi van szólok. És vissza jövök. -de ezt tudtuk hogy úgy se csinálnám Katyvel megcsináltam de én ha magam vagyok nem az vagyok aki olyan hamar fel ad bármit is ha fájdalom akkor se.
Lassan felmentünk elköszöntünk egymástól és bebújtam Kendall mellé. Nyugtalan voltam egész este nem sokat aludtam de szerintem senki.

Reggel...
Sáppadtan kisírt karikás szemekkel keltem de amit a szívemben éreztem az elviselhetetlen volt.
Kendall ült az ágyban ahogy megláttam szorosan átöleltem és hozzá bújtam. Viszonozta majd elkészülődtem és lementünk ahol mindenki fent volt és épp olyan ramatyul néztek ki mint mi.
7 óra 8.30 kor indul a gépem a siralomba.
Némán senki se szólt semmit úgy ettünk majd felálltam többiek is utánam és James zárt először a kajaiba. Hiába hogy bírtam volna ki sírás nélkül?
Luke-ot ma láttam csak hogy sír. Nagyon megviselt. Tudja hogy imádom és becsül amiért így a közteset választottam de Londonba nem engedett. Este láttam amikor a repülőjegyemet akarta széttépni csak időbe rántottam ki a kezéből.
Reptéren...

Mindenkitől vettem szoros ölelést amit sosem akarok elfelejteni Kendall felemelt úgy csókolt és ez a csók alatt összes csók vagy közös pillanatunk át futott az agyamon. Amikor letett intettem még nekik majd elindultam. Egyszer visszanéztem. Amikor mentem tovább már éreztem a kimaró könnycseppeket amiből nem sokára zokogás lesz.
Amikor messzebb voltam tőlük elkezdtem rohanni.

A repülőn görcsöt kapott a lábam végig csúsztam egyik kapaszkodó rúdon és zokogtam. Sokan megnéztek és kérdezgették hölgyem minden rendben? de én nem válaszoltam csak sírtam. Azt láttam a legjobb megoldásnak. Amikor mindenkit megkértek hogy foglaljanak helyet csak akkor álltam fel és kerestem meg a helyem.

Kinéztem az ablakon könnyes szemmel elbúcsúztam Sydneytől és intettem egy Viszlát-ot.
Szerencsére senki nem ült mellém így végig feküdtem az üléseken és csak sírtam közben az emlékekre gondoltam vissza amik éles fájdalomként hasítottak belém. Elkezdtem énekelni amit éreztem. Magányosan éreztem magam.

Nem tudom, nem tudom, hogy képes vagyok-e rá egyedül
Miért kellett elhagynod?
Úgy tűnik, mélyen legbelül valamit elveszítettem
Ne hagyj, ne hagyj magamra

Refrén:
Most már értem, most már értem
Időnként mindenkit ér fájdalom
Nem baj, ha félsz
Mindenkit ér fájdalom, mindenki kiabál
Mindenki szokott így érezni, semmi baj
Semmi baj

Olyan, mintha már semmi sem számítana
Amikor elmentél, lélegezni sem bírtam
És tudom, nem akartad, hogy így érezzek
De megesik az ilyen

Túl sok a kérdés, túl sok minden kavarog a fejemben
Túl sok a válasz, amit nem lelek
Bárcsak visszafordíthatnám az időt
Azon tűnődöm, miért…

Túl sok a kérdés, túl sok minden kavarog a fejemben
Túl sok a válasz, amit nem lelek
Bárcsak visszafordíthatnám az időt

Vágyom rád 
Amikor a dal végére értem rá jöttem milyen jó életem volt. És én megint menekülök. Mintha ez lenne az én életem mondata: Aby menekülj!
Sírás álomba merített és azon gondolkoztam vajon mit mondjak otthon miért jöttem haza.
Hogy kerüljem az embereket?
Menjek iskolába?
Örökké így marad? Se Katy se Kendall se egyik fiú? Csak a fájdalom csalódás?

• Vajon hogy fog Aby megküzdeni a problémákkal?